Édesburgonya főzelék pirított magvakkal és gránátalmával
Édesburgonya főzelék pirított magvakkal és gránátalmával

Az édesburgonya amellett, hogy egészségesebb a normál burgonyánál (bár ez igazából csak a rost és a vitamin tartalmában nyilvánul meg) az egyik legsokrétűbben felhasználható alapanyag, amely megfelelően elkészítve és mértékkel fogyasztva akár komolyabb diéta alatt is fogyasztható. Készíthetünk…

Éttermi etikett
Éttermi etikett

Mint mindennek, így az éttermi viselkedésnek is vannak alapvető íratlan szabályai, melyek betartására érdemes odafigyelni, és amelyeket vendégként akarva vagy, akaratlanul, de elég sűrűn meg szoktunk szegni. Akadnak alapvetőbb és olyan szabályok is, melyekről nem is gondolnánk, hogy problémát…

Vargabéles XXI.
Vargabéles XXI.

A Czifray-versenykuzuson három és fél óra állt rendelkezésünkre a két fogás prezentálására. 3 óra után kellet tálalni az első fogást és utána még fél óránk maradt a másodikra. Bevallom őszintén, hogy, mivel a „gulyásmozaik” elég összetett volt, így a vargabélesemmel egy kicsit megcsúsztam és abba a…

A japán konyha 12 alapköve
A japán konyha 12 alapköve

A világ minden konyhájának vannak olyan alapanyagai, melyek szinte az összes tradícionális alapfogás elkészítéséhez nélkülözhetetlenek. Példaként elég csak a magyar konyha és a fűszerpaprika esetére gondolni. Ebben az új, a mai nappal útjára induló cikksorozatban a világkonyhák törzseit alkotó…

Kreatív Séfműhely

Te szeretnél jól főzni, mi pedig segítünk ebben! Mindeközben pedig betekintést nyerhetsz a konyhaajtón túlra, a legjobb éttermek és a profi séfek világába.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása