A világ minden konyhájának vannak olyan alapanyagai, melyek szinte az összes tradícionális alapfogás elkészítéséhez nélkülözhetetlenek. Példaként elég csak a magyar konyha és a fűszerpaprika esetére gondolni.
Ebben az új, a mai nappal útjára induló cikksorozatban a világkonyhák törzseit alkotó legfőbb alapanyagokat vesszük górcső alá, kezdve az egyik kedvencemmel, a japán konyhával. Következzen tehát a japán konyha 12 alapköve:
Szójaszósz: A szójaszósz az ázsiai konyha legtöbbet és legszéleskörűbben használt alapanyaga, amely szójababból, vízből, sóból, pirított gabonákból, egy Aspergillus oryzae nevű gombakultúra hozzáadásával, fermentálással (erjesztéssel) készül. Bár a legtöbb recept nem tér ki rá, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szójaszószt használunk, mert rengetek a különbség a különböző fajták között (íz, sűrűség, sósság, stb.), és mint a legtöbb alapanyagnál itt sem érdemes a legolcsóbb fajtát venni, mert az nagy valószínűséggel nem is fermentálással, hanem vegyi (ipari) úton, gyorsított eljárással, cukor és egyéb, adalékanyagok hozzáadásával készül. A szójaszósz használható főzéshez, sütéshez, levesek és szószok készítéséhez, marináláshoz, vagy csak magában mártogatósként.
Mirin: A mirin egy édesített, alacsony alkohol tartalmú, szirupos állagú rizsbor, amely többek között a például a teriyaki szósznak is az egyik elengedhetetlen alkotóeleme, de előszeretettel használják levesekhez, halételekhez és egyéb mártásokhoz is. Alkoholtartalma általában 10-15%, cukortartalma pedig 40-50%.
Miszo: A miszo szójababból, árpából és rizsből készült erjesztett paszta, melyet szószokhoz, krémekhez valamint zöldségek és húsok készítéséhez használnak. Dashival keverve a miszo leves nélkülözhetetlen hozzávalója.
Szaké: A szaké egy erjesztett rizsből készült alkohol tartalmú ital, melyet a legtöbb esetben rizsborként emlegetnek, pedig készítése egyáltalán nem azonos a boréval. Alkoholtartalma általában 15% körüli. Könnyű, száraz, gyümölcsös ízű ital, melyet előszeretettel alkalmaznak, a japán ételek készítésénél is.
Bonito pehely: A bonito pehely nem más, mint filézett, szárított, füstölt és fermentált majd egy speciális eszközzel pelyhekre gyalult csíkos hasú tonhal törzse. A japánok kedvelt hal alaplevének, a dashinak az egyik nélkülözhetetlen hozzávalója.
Kombu: A kombu egy ehető algaféle, melyet kimondottan fogyasztási céllal termelnek japán és korea kikötőiben. Jódtartalma magas. Felhasználható levesekhez és ételízesítőként gyakorlatilag bármilyen japán fogáshoz.
Japán tésztafélék: AZ olasz konyhához hasonlóan a japán is rengeteg különböző tésztafélével rendelkezik. A japán tészták nagyrésze tojás mentes, tehát csak lisztből, vízből és sóból készül. A legelterjedtebb japán tésztafélék az udon, a ramen, a somen és a soba.
Rizsecet: A rizsecet a japánok tradicionális ecete, amely fermentált rizsből vagy rizsborból készül (ez utóbbi esetben azonban már rizsbor ecetről beszélünk). A széleskörben elterjedt rizsecet színe átlátszó, íze pedig erőteljes és intenzív. A legtöbb esetben szószokhoz, mártogatósokhoz, salátaöntetekhez szokták használni.
Wasabi: A wasabival vagy másik nevén: zöldtormával a legtöbb esetben por vagy paszta formájában találkozhatunk. Íze jóval csípősebb, mint a hétköznapi, a magyar konyhában is használt tormának. A pasztát általában önmagában, sushi és sashimi mellé szokták felszolgálni, míg a por tökéletes ízesítője lehet tésztaételeknek, töltelékeknek, szószoknak, de még akár desszertekbe is bele lehet csempészni (pl.: wasabis vanília fagylalt).
Japán rizs: A japán rizs, a nálunk megszokott hosszú szemű, hegyesvégű rizzsel szemben tejfehér színű, kerek és aprószemű. Főzés után nem pergős szemű, hanem kimondottan ragacsos, ezért könnyű vele sushit készíteni.
Nori: Tengeri algából, többek között vörösalgából készült, préselt, papír vékonyságú alga lapok, melyek a sushi készítés nélkülözhetetlen alkotóelemei.
Panko morzsa: A panko, egy teljes kiörlésű lisztből sütött kenyér beléből készült durva szemcséjű zsemlemorzsa, melynek köszönhetően a bundázott húsok panírja sokkal levegősebb és roppanósabb lesz, mivel a nagyobb szemcsék nem szívják úgy magukba a zsiradékot, mint a nálunk is bárhol kapható darált, háztartási zsemlemorzsa. A panko a bundázáson kívül egyébként remekül használható még, serpenyőben lepirítva és fűszerekkel ízesítve roppanós szórásként, akár egy salátára is.
