Ma rendhagyó módon egy filmajánlóval készültem nektek. Ami azonban még talán ennél is szokatlanabb, hogy nem egy most megjelent, vagy hamarosan mozikba kerülő filmet fogok nektek bemutatni, hanem egy több mint 10 évvel ezelőtt megjelent, már-már klasszikusnak számító darabot.

Akik régebb óta jártassak a gasztronómia világában, azok biztosan találkozta már A csirke, a hal és a királyrák című filmmel, amely a spanyol csapat felkészülését mutatja be a 2007-es Bocuse d’Orra. Akiknek viszont még nem mond semmit ez a film, azoknak épp itt az ideje, hogy megismerjék!

Mielőtt azonban bele kezdenék, a film kielemzésébe beszéljünk pár szót magáról a Bocuse D’orról:

• A Bocuse d'Or a világ legrangosabb szakácsversenye, amely a tavaly januárban, 97 éves korában elhunyt gasztropápa: Paul Bocuse nevéhez köthető.
• A Bocuse d’Or 24 ország részvételével 2 évente kerül megrendezésre Lyonban.
• A döntőbe kvalifikációs rendszerrel lehet bejutni. Európai szinten ez azt jelenti, hogy 20 induló országból a legjobb 12 kap jogosultságot arra, hogy képviseltesse magát és országát a döntőben.
• A versenyzőknek 5 óra és 35 perc áll a rendelkezésükre. Ez idő alatt egy hal és egy húsételt valamint 3-3 köretet kell elkészíteniük és kitálalniuk.
• A zsűriben 24 nagynevű séf vesz részt (minden induló országból 1 tag). 12-en a halas 12-en pedig a húsos fogást értékelik.
• Magyar vonatkozása eddig 4 alkalommal volt a versenynek: 2013-ban és 2017-ben Széll Tamás képviselte hazánkat és első versenyén 10., másodikon pedig 4. helyezést ért el. 2015-ben Molnár Gábor a 13., 2019-ben pedig Pohner Ádám 12. helyezést érték el.

És akkor most jöjjön a film!

A film egy teljesen korrekt képet ad nekünk a versenyről, betekintést nyerhetünk a konyhába, végig kísérhetjük Jesus Almagrot a felkészüléstől egészen az eredményhirdetésig, miközben olyan ismertebb séfek mesélnek a versenyről, mint például Serge Vieira.

A felvezetésben zsűritagok, versenyzők és a főszereplő Jesus családtagjai vezetnek be minket a Bocuse d’Or világába. Azt hiszem ebben a filmben, teljes mértékben értelmet nyer az a közmondás, hogy „nem a cél a fontos, hanem az út”. Ugyanis, amikor Michelin csillagos séfek mesélnek arról, hogy milyen anyagi és magánéleti áldozatokat kellett hozniuk azért, hogy idáig eljuthassanak az egyben zseniális és meghökkentő, mivel manapság egyre kevesebb ember hajlandó áldozatokat hozni. Többen vannak, akik csak várnak, hogy történjen valami, de nem tesznek érte semmit. A mi szakmánkban viszont ez elfogadhatatlan. Ha az ember el akar érni valamit, és nem éri be azzal, hogy egy sarki kifőzdében főzi nap, mint nap tonnaszámra „csumit” akkor igenis küzdeni kell!

Én azt vallom, hogy egy szakács minél több helyen dolgozik, annál jobb, mert minden helyen tanul valami újat, fejlődik és ez által halad előre, és ez az állításom a filmben is tanúbizonyságot nyer, mert amikor a főszereplő elmeséli az életútját ős is több mint 10 helyet felsorol ahol eddig dolgozott. És ezek nem is akármilyen, hanem jobbnál jobb, több Michelin csillagos helyek.

A film címszereplői a bresse-i csirke, az óriás laposhal és a királyrák, melyek 2007-ben a kötelezően felhasználandó alapanyagok voltak, és amelyek részletes bemutatásra kerülnek a filmben. Norvég halászok mutatják be, hogy milyen egy boldog laposhal, hol élnek, és hogy hogyan kell őket halászni. A királyrákkalegy csomagolóüzemben ismerkedhetünk meg, ahol megtudhatjuk, hogy ez nem egy hétköznapi alapanyag, hanem olyan, melyet érdemes ünnepnapokon és rangosabb eseményeken fogyasztani. A harmadik alapanyag a bresse-is csirke, amely a világ egyik legjobb és egyben legdrágább szárnyasa. Kilónkénti ára meghaladhatja a 25 eurót is. Ha ránézünk a szárnyasra, megjelenik benne a francia trikolor: piros a taraja, fehér a tolla és kék a lába.

Mindeközben a konyhán harapni lehet a feszültséget. Jesus elkészül a próbafőzéssel, melyet egy húsztagú stáb kóstol, akik nem igazán vannak elragadtatva. A végeredmény se ízeiben, se formailag nem megfelelő, és a spanyol konyha csak alig-alig jelenik meg benne, pedig ez egy eléggé fontos szempont, a verseny tekintetében.

Jesus, Serge Vieriát kapja maga mellé, hogy segítsen neki kicsit a felkészülésben, de ő sincs elragadtatva a látottaktól. Hiányolja a spanyol ízeket, és a kreativitást. „Más egy konyhán főzni, és más a Bocuse d’Ore-on” – egy konyhai szakácsnak ki kell szakadnia a komfortzónájából előre, kell gondolkoznia, hogy mi az, amit még nem csinált senki, és tudni kell új dolgokat alkotni. Ezen a ponton jön rá a spanyol csapat, hogy eddig teljesen rossz úton jártak, és át kell tervezniük mindent, viszont az idejük és az energiájuk egyre csak fogy. Olyan ételeket kell alkotni, amiben látszik, hogy van benne munka. Tökéletesnek kell lennie az ízeknek, a hőfokoknak, a textúráknak, a formáknak, mindezt úgy, hogy időn belől legyenek. Jesus és csapata azonban folyamatosan újabb és újabb falakba ütköznek.

A felkészülési időszak végeztével már nincs mese. Elérkezik a verseny napja: a lelátók megtelnek őrjöngő szurkolókkal, akárcsak egy focimeccsen, a szakácsok pedig elfoglalják a konyha boxokat és kezdetét veszi életük legfeszítettibb 5 és fél órája. A verseny során Jesus-nak több problémája is akad, de végül sikerül időben végeznie, és majdnem teljesen a tervek szerint elkészíteni a tálakat. A kérdés már csak az, hogy mindez mire volt elég?

Ahhoz, viszont, hogy ezt megtudjátok, muszáj megnéznetek a filmet, mert én nem szándékozom elspoilerezni nektek.

Értékelés:

Mivel, ma már mi magyarok is közvetlenül érintettek vagyunk a Bocuse d’Oreban, így jobban belelátunk a részletekbe, azonban 12 évvel ezelőtt, amikor ez a film megjelent, még nagyon nagy szám volt, hogy olyan országok is megismerhették ennek az egész versenynek a szellemiségét, akik eddig a közelében sem voltak. Ettől függetlenül én azt tudom mondani, hogy megéri megnézni, mert van mondanivalója, és tökéletesen bemutatja azt, hogy a mi szakmánkban, nem elég csak jónak lenni. Itt arra kell törekedni, hogy amit alkotunk, az mindig a legjobb legyen, ez azonban csak úgy lehetséges, ha alázatosak vagyunk, folyamatosan tanulunk és fejlesztjük a tudásunkat.