Ételek a jövőnkért

Napjaink gasztronómiai trendjeinek egyre inkább meghatározó momentumai az egészséges életmód és a fenntarthatóság. A vegán illetve a vegetáriánus életmódot is sokan azzal, a teljesen érthető és pozitív céllal választják, hogy ezzel is csökkentsék a Föld élővilágának kizsákmányolását és ezzel tehermentesítsék a környezetet.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) a Knorral közösen most összeállított egy ötvenes listát, melybe olyan növényi alapú élelmiszerek kerültek, melyek segítik a környezet terheinek csökkentését.

A fejlettebb, nyugati országok egyre inkább kezdenek a figyelmet fordítani és különböző megoldásokat keresni a rohamos népességnövekedés, az éghajlatváltozás, valamint a nagy mennyiségű, káros széndioxid kibocsájtás veszélyeire. Ennek a folyamatnak a része az is, kezdenek előtérbe kerülni az olyan növényi eredetű élelmiszerek, melyek lehetséges alternatívaként képesek a húsfogyasztás kiváltására, mivel hasonló mennyiségű fehérjét és egyéb az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmaznak.  

A most következő lista kialakításakor a készítők a táplálkozási értéket, az ízt, az adott élelmiszer környezeti hatását, a hozzáférhetőséget és elfogadhatóságot valamint a megfizethetőséget vizsgálták, majd e szempontok alapján állították fel a végleges rangsort. Fontos szempont volt még továbbá, hogy az itt felsorolt 50 élelmiszer mind-mind, egytől-egyig könnyen és nagy mennyiségben termelhető és magas hozammal rendelkező legyen, valamint jól alkalmazkodjon a különböző országok időjárási és környezeti feltételeihez.

Top 50 - „ételek a jövőnkért”:

Algák:

  1. Vörös pálmamoszat
  2. Wakame alga

seaweed-2499343_1280.jpg

Hüvelyesek:

  1. Adzuki bab
  2. Fekete teknős bab
  3. Fava bab
  4. Bambara bab
  5. Tehénborsó
  6. Lencse
  7. Marama bab
  8. Mungóbab
  9. Szójabab

string-bean-3861864_1920.jpg

Kaktuszfélék:

  1. Fügekaktusz

prickly-pear-3636190_1920.jpg

Gabonafélék:

  1. Amaránt
  2. Hajdina
  3. Köles
  4. Fonio
  5. Kamut
  6. Quinoa
  7. Tönkölybúza
  8. Teff
  9. Vadrizs

grains-3601581_1920.jpg

Gyümölcsök és zöldségek:

  1. Tökvirág
  2. Okra
  3. Sárga paradicsom
  4. Cékla levél
  5. Rapini brokkoli
  6. Fodroskel
  7. Lóretekfa
  8. Bok-choy
  9. Tök levél
  10. Lilakáposzta
  11. Spenót
  12. Vizitorma
  13. Enoki gomba
  14. Bokrosgomba
  15. Ízletes rizike gomba

Magvak:

  1. Lenmag
  2. Kendermag
  3. Szezámmag
  4. Dió

walnut-13984_640.jpg

Gyökérfélék:

  1. Feketegyökér
  2. Petrezselyem gyökér
  3. Jégcsapretek

radish-3151347_1920.jpg

Csírák és egyebek:

  1. Lucernacsíra
  2. Vesebab csíra
  3. Sárgaborsócsíra
  4. Indiai lótusz
  5. Ube
  6. Jicama
  7. Cilembu

yam-1650131_1920.jpg

Forrás: FineDiningLovers

A képek forrása: Pixabay

Kreatív Séfműhely

Te szeretnél jól főzni, mi pedig segítünk ebben! Mindeközben pedig betekintést nyerhetsz a konyhaajtón túlra, a legjobb éttermek és a profi séfek világába.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása